Üdvözlünk, Kedves Olvasó! Ismerősen cseng a Madonnalounge név? Hát reméltük is, hogy ismerősen fog csengeni!
Sajnos október óta kénytelenek voltuk egy kis szünetet beiktatni oldalunk léetébe, anyagi okok miatt. Miután lejárt domain-foglalásunk és néhány havidíjjal is elcsúsztunk, üzemeltetőnk bezárta az oldalt közönségünk előtt. Rendkívül hálásak vagyunk a reagálásaitokért és bánatotokért, amely a Madonnalounge.eu ideiglenes megszűnésekor öntötte el kicsi lelkeiteket.
Október végén sikerült annyi pénzt összegyűjtenünk, hogy befizessük minden tartozásunkat, amit meg is tettünk. Az oldal valamiért mégsem indult újra. Hogy miért nem? Jogos kérdés.
Nos, fogalmazhatunk úgy, hogy egy kis gikszer történt a szolgáltató rendszerében és a pénzünket valahogy nem dolgozták fel. Közben a havidíjak újra felgyűltek, amiket újra csak késve tudtunk utalni, igaz, kicsit direkt módon késtünk, hiszen miért is fizessünk valamiért, ami nem működik?
Az összes tartozás befizetése után továbbra sem működött az oldal. Szerverhiba? Valamit egy kedves karbantartó rontott el? Ha hiba van, úgyis kijavítják, gondoltuk, minden alkalommal mikor letettük a telefont, melyen szolgáltatónkat próbáltuk elérni, néha több, néha kevesebb sikerrel.
Aztán kiderült a hiba. Hiba? Ó, ez nagyon-nagyon rossz megfogalmazás rá. Mivel nem akarunk csúnyán fogalmazni, turpisságnak neveznénk az eseményeket. A turpisságot pedig a madonna-music.hu kedves főszerkesztője követte el ellenünk, aki megvásárolta a madonnalounge.eu domainnevet. Hogy ez mit jelent? Hogy egyelőre a kedves úrnak köszönhetően - akinek szemmell láthatóan esze ágában sincs mit kezdeni a címmel, hiszen közel két hónapja az övé, lounge viszont továbbra sincs - régi kedvenc oldalatok csak blog formájában tud újraindulni, illetve folytatni az utat, melyet megkezdett.
De ne búslakodjatok! Mint példaképünk, Madonna, mi is minden erőnkkel azon vagyunk és leszünk, hogy elpusztíthatatlanok legyünk! Igaz, egyelőre csak egy bloggal fogjuk nektek szolgáltatni a híreket - elfordítások és értelmetlen butaságok nélkül - de hamarosan visszatérünk, vagy így, vagy úgy, de régi formánkban!
Reméljük számíthatunk támogatásotokra eme pici turpisság után és a hitetek megmarad Madonnában és a Madonnalounge-ban!

Sziasztok!!!!!!
VálaszTörlésÖrül a szívem, hogy újra itt vagytok!!!!!
Mégha kicsit kurta formában is!!!!
Mi kitartunk mellettetek, hiszen mindannyiunkban tisztán él még, hogy magasan Ti voltatok a legjobb és leghitelesebb hírforrás ami a mi kis DRÁGÁNKAT illeti!!!!
Welcome back! Új év, új kezdet...kívánom a legjobbakat. :) Örülök, hogy újra itt vagytok!
VálaszTörlésHát, az elég gáz, ha személyes ellentétek miatt ilyenek történnek.
VálaszTörlésÉn is örülök a visszatéréseteknek, mert az ML-t csíptem a legjobban, szóval JEAHHHH!!!!
hehe :)) ÉLJEN A LOUNGE! :D
VálaszTörlésPláne gáz úgy, hogy a madonna-music sem üzemel hónapok óta...
VálaszTörlésúristen,csak most láttam h újra vagytok,a m-m szerkesztőjétől baromira nem volt korrekt,gyerekes módszernek tartom,remélem hamarosan atért a kitűnő tartalom mellett vissza tudjátok állítani az oldal elragadó külsejét is. sok szerencsét,és kitartást!!
VálaszTörlésNagyon hiányoztatok,várom a teljes terjedelmet. Bármi is legyen,KITARTÁS!
VálaszTörléselse hiszem... ML (L) madonna music.hu (x)
VálaszTörlés