Madonna is részt vesz a George Clooney által kezdeményezett, több országot is érintő mega-koncerten, ahol kedvenc művészeink ezúttal azért emelik fel hangjukat, hogy a katasztrófa sújtotta Haiti országának és népének gyűjtsenek pénzt. Haitit a közelmúltban hatalmas földrengés érte, melynek következtében több százezer ember vesztette életét, rengeteg gyermek lett árva és több vezető pozíciójú személy halála miatt az ország közigazgatása is teljesen összeomlott, nem is beszélve az ország állapotáról, hiszen városok dőltek teljesen romba.
Haitinak, mely mellesleg a világ egyik legszegényebb országa, így valóban hatalmas szüksége van a segítségre, köztük a tiédre is! Magyarországon a 1749-es telefonszámmal 200 Ft-al tudod támogatni a károsultak vízellátását.
A tragédia Madonnát is érzékenyen érintette. Miután 250 ezer dollárt adományozott egy segélyszolgálatnak, rajongói figyelmét is felhívta arra, hogy segítsenek úgy, ahogy tudnak.
Madonna pedig most újra segít, hiszen csatlakozott a Hope for Haiti Now rendezvénysorozat New York-i részéhez, ahol olyan művészek mellett fog fellépni, mint Shakira, Justin Timberlake vagy Christina Aguilera. Kedvencünk egy jól ismert klasszikusát fogja előadni a rendezvényen, de hogy mit, egyelőre titok marad.
A segélykoncert, mely három helyen, New Yorkban, Londonban és Los Angeles városában kerül megrendezésre Magyarországon az MTV-n és a CNN-n lehet majd élőben figyelemmel követni. Elképzelhető, hogy magyar adó is fogja közvetíteni, igaz, hivatalos információ erről még nem érkezett.
A koncertek közben a nézők folyamatosan adakozhatnak a www.hopeforhaitinow.org weboldalon, telefonon (877-99-HAITI), illetve sms útján ("GIVE" szó az 50555 telefonszámra).
A koncert felvételeit, illetve hanganyagát az iTunes, Amazon és Rhapsody is kereskedelembe hozza, a befolyó összeget természetesen Haitinak felajánlva!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése